Az Újpest megpályázza Európát – megvan a lila-fehérek új vezetőedzője!

A negyedik kerületi klub hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be az új trénert.

Vannak, akik nem értik, miért kell erőltetni a délszláv vonalat, de akadnak olyanok is, akik bíznak a horvát trénerben.
Az Újpest labdarúgócsapatánál hétfő délelőtt jelentették be, hogy a menesztett Bartosz Grzelak helyére a korábban a Dinamo Zagrebbel és a Celjével is bajnoki címet nyerő Damir Krznar érkezik a vezetőedzői posztra. Az 52 éves horvát szakember vegyes fogadtatást kapott a klub szurkolóitól, de sokan természetesen bíznak benne, hogy az ő irányításával a következő idényben sikerül nemzetközi kupaindulást érő pozícióban végezni.
Ezt is ajánljuk a témában
A negyedik kerületi klub hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be az új trénert.
„Sok sikert kívánok Újpesten! Reméljük, jelentősen tud változtatni a játékon és az eredményeken. A következő évre kitűzött cél, a dobogó már jobban hangzik, de ez valódi cél is legyen, ne csak kimondott. Újpesten ilyen háttérrel minden évben ennek kellene lennie az alapelvárásnak kimondatlanul is” – írta egy hozzászóló a lila-fehér klub hivatalos Facebook-oldalán. „Mindent bele! Kezdetnek nem lenne rossz a sötét Zalában egy remek győzelem” – tekintett előre egy másik szimpatizáns a vasárnapi, ZTE elleni idegenbeli bajnokira.
Nekem mindegy, hogy magyar vagy külföldi az edző, csak végre jöjjenek az eredmények. Persze az lenne az igazi, ha még élvezhető is lenne a foci
– kommentelte egy harmadik drukker. „Sok dolga lesz… Szorítok!” – írta egy negyedik.
Akadnak olyanok is, akiknek erős fenntartásaik vannak Krznarral kapcsolatban, és nem értik, hogy miért megint a Balkán régióból kellett edzőt hozni.
„Hát, vannak kétségeim, hogy ez működni fog-e, ha ugyanazok választották ki, mint a »svédünket« (Grzelakot – a szerk.), de az esély adott. Remélem, nem csak -ics végződésűeket fogunk igazolni, mert ha igen, és nem válik be, akkor szeptember végére a szurkolókat már el is vesztették” – osztotta meg a gondolatait egy drukker.
Istenem! Miért kell a délszláv vonalat erőltetni? Azt mondták, nem akarnak abba a hibába esni, mint a Fradi, de most ugyanazt csinálják. Katasztrófa
– csatlakozott hozzá egy másik.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagyon szerencsétlen eset.
De természetesen van olyan szurkoló is, aki szerint Krznar legalább egy esélyt mindenképpen megérdemel.
„Nem értem, miért kell embereknek előre leírni egy edzőt. Engem az sem érdekelne, ha japán edző jönne, csak végre lássak valamit, végre kupaindulásért harcoljunk, és ne a kiesés ellen. Akkor nem mindegy, milyen nemzetiségű az edző? – tette fel a költői kérdést egy hozzászóló. – Senki ne értsen félre, nem vagyok a magyar edzők ellen, de aki letett már valamit az asztalra, az nem fog olyan csapathoz menni, amely állandóan a kiesés ellen küzd. Sok sikert kívánok az új edzőnek és stábjának is.”
Krznar – ahogyan arra fentebb már utaltunk – a vasárnapi, Zalaegerszeg elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozik be az Újpest kispadján. A lilák három fordulóval a bajnokság vége előtt a hetedik helyen állnak a tabellán, és matematikailag még nem biztos a bennmaradásuk az NB I-ben.
A nyitókép forrása: Facebook / Újpest FC